1. Ezeknek az ígéreteknek birtokában, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden szennyezéstől, melyet hús vagy szellem okoz, és Isten félelmében hajtsuk végre megszentelődésünket!
2. Adjatok helyet nekünk! Senkivel szemben hamisságot el nem követtünk, senkit meg nem rontottunk, senkit ki nem használtunk.
3. Nem kárhoztatásotokra mondom, mert hiszen előre megmondtam, hogy bent vagytok szívünkben, hogy együtt haljunk, és együtt éljünk.
4. Nagy a mi szabadságunk a veletek való szólásra, sok a dicsekednivalónk veletek. Minden nyomorúságunkban telve vagyok bátorítással, – túlárad örömöm.
5. Mert amikor Macedóniába mentünk, nem volt nyugta húsunknak, hanem mindenben szorongattak, kívül harcok támadtak, belül félelmek.
6. De az Isten, aki az alázatosokat felbátorítja, minket is megbátorított, Titusz megjelenésével,
7. nemcsak a megjelenésével, hanem azzal a bátorítással is, amelyet rátok vonatkozólag kapott, amikor tudomásunkra hozta irántam érzett sóvárgásotokat, jajveszékelésteket, felbuzdulástokat, úgyhogy inkább örülnöm kellett.
8. Mert ha meg is szomorítottalak titeket levelemmel, nem bánom, ha bántam is, látom, hogy az a levél szükséges volt, és ha ideig-óráig megszomorított is titeket,
9. most már örülök, nem annak, hogy megszomorodtatok, hanem hogy megszomorodástok más felismerésre térített titeket. Annak örülök, hogy Isten gondolata szerint szomorodtatok meg, hogy mi semmi kárt sem okoztunk nektek.
10. Mert az Isten szerint való szomorúság más felismerésre térést munkál menekülésre, melyben nincs megbánni való, a világ szomorúsága ellenben halált munkál.
11. Hiszen, lám éppen ez az Isten szerint való megszomorodás mekkora igyekezetet munkált, sőt védekezést, sőt bosszankodást, sőt félelmet, sőt vágyakozást, sőt buzgóságot, sőt megtorlást. Mindenben úgy mutattátok be magatokat, mint akik szentül-tiszták vagytok az ügyben.