fejezetek

  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13

Újszövetség

Pál Levele A Galatákhoz 6 Csia Lajos Biblia (CSIA)

1. Együtt munkálkodva vele kérlelünk titeket, hogy ne váljék hiábavalóvá az, hogy az Isten kegyelmét elfogadtátok.

2. Hiszen az Írás is azt mondja: „A nekem tetsző időben meghallgattalak, a menekülés napján segítségedre siettem.” Lám most van a szívesen fogadott idő, íme most van a menekülésnek napja!

3. Közben semmiben semmi alkalmat ne adjatok a botlásra, hogy a szolgálatot ne gyalázzák,

4. hanem mindenben úgy ajánljátok fel magatokat, mint akik Istent szolgáljátok ki sok állhatatossággal, nyomorúságokban, kényszerhelyzetben, szorultságokban,

5. verések között, tömlöcökbe zárva, lázadások közepette, fáradozásokban, virrasztásokban, böjtölésekben,

6. tisztasággal, megismeréssel, hosszútűréssel, jóságossággal, Szent Szellemmel, képmutatástól ment szeretettel,

7. igazság beszédével, isteni hatalommal, az igazságosságnak jobb és balkéz felől való fegyverei (azaz támadó és védő) által

8. dicsőségen és gyalázaton át, rossz híren és jó híren keresztül, mintha tévelyítők volnánk, pedig igazak vagyunk,

9. mikor nem ismernek ránk, s mikor ránk ismernek, haldoklókként, pedig élünk, fenyíték alatt, de meg nem öletve,

10. megszomorítva és mindig örvendezve, szegényekként, noha sokakat gazdagítunk, mint akiknek semmijük sincs, mégis mindent birtokolnak.

11. Kinyílt a szánk felétek, korintusiak, kitágult a szívünk.

12. Nem szűkös helyetek van bennünk. A saját belsőtökben szűk a hely.

13. Úgy szólok hozzátok, mint gyermekeimhez, viszonzásul ti is táguljatok ki.

14. Ne legyetek felemás igában hitetlenekkel! Hogy közösködhetik igazságosság a törvényrontással? Mi közössége van a fénynek a sötétséggel?

15. Mi egyezése a Krisztusnak Beliállal? Vagy mi része hívőnek hitetlennel?

16. Hogy egyezhetnék meg Isten temploma bálványokkal? Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, amiképp Isten megmondotta: „Bennük fogok lakni, s majd közöttük járok: Istenükké leszek, s ők népemmé lesznek.

17. Azért jöjjetek ki közülük és váljatok el tőlük, szól az Úr. Tisztátalanhoz ne nyúljatok, és én magamhoz fogadlak titeket.

18. Atyátokká leszek majd és ti fiaimmá, s leányaimmá lesztek. Ezt mondja az Úr, a mindeneken uralkodó.”