1. Tudjuk ugyanis, hogy ha a sátor, mely a mi földi házunk, felbomol, Istentől való lakásunk van, nem kézzel csinált örök épület a mennyekben.
2. Hiszen éppen az kelti fel sóhajtozásunkat, hogy epekedünk azért, hogy mennyei lakásunkat ráhúzhassuk a földire,
3. ha ugyan bár felöltözötten, nem fogunk mezíteleneknek találtatni.
4. Mert már azalatt, amíg a földi sátorban vagyunk, megterhelten sóhajtozunk, amennyiben nem levetkőzni vágyunk, – hanem a szennyből valót a földire ráölteni, hogy azt, ami halandó, elnyelje az élet.
5. Ugyanaz az Isten készített el minket erre, aki a Szellemet is foglalóul adta nekünk.
6. Mivel tehát mindenkor bizakodunk és tudjuk, hogy amikor a testben otthon vagyunk, az Úrtól elszakítva idegenben vagyunk,
7. – s mert a hit vezet járásunkban és nem a látás,
8. bízunk, és inkább tetszenék, hogy kiköltözzünk a testből és otthon legyünk az Úrnál.
9. Ezért becsvágyunkat is abba helyezzük, hogy akár otthon vagyunk, akár távol vagyunk, neki tessünk.