1. Elvégeztem magamban, hogy szomorúsággal nem megyek újra hozzátok.
2. Mert ha én megszomorítlak titeket, ki lesz, aki engem megörvendeztet, ha csak az nem, akit én szomorítok meg?
3. Ezt pedig azért írom, hogy mikor odamegyek majd, szomorúság ne érjen azok részéről, akiknek örülnöm kellene, bizalommal lévén mindnyájatok iránt, hogy az én örömömet mindnyájan osztjátok.
4. Mert nagy nyomorúságból és szívszorongásból sok könnyhullatással írok nektek, nem azért, hogy megszomorodjatok, hanem hogy megismerjétek azt a nagy szeretetet, mely bennem különösen irántatok van.
5. Ha pedig valaki meg is szomorított engem, nem éppen engem szomorított meg, hanem részben, hogy túl sokat ne mondjak, titeket, mindnyájatokat.
6. Elég az ilyennek az a korholás, mely a többség részéről érte,
7. úgyhogy inkább nektek kell neki megkegyelmeznetek s őt megbátorítanotok, hogy a túláradó szomorúság el ne nyelje az ilyent.
8. Ezért kérlellek titeket, hogy fokozzátok a szeretetet iránta.
9. Hiszen evégett írtam is, hadd ismerjem meg abban kipróbált voltotokat, hogy mindenben szófogadók vagytok.
10. Akinek pedig ti megkegyelmeztek, annak én is. Ha pedig valamiben én kegyelmeztem, ha ugyan adtam valamiben kegyelmet, értetek történt a Krisztus orcája előtt, hogy még nagyobb nyeresége ne legyen belőlünk a sátánnak.
11. Hiszen nem ismeretlenek nekünk az ő szándékai.
12. Amikor a Krisztus örömüzenetét hirdetni Tróászba érkeztem, bár ajtó nyílt meg előttem az Úrban,
13. semmi nyugtot nem hagyott a szellemem amiatt, hogy nem találtam rá testvéremre, Tituszra, búcsút vettem hát tőlük és Macedóniába távoztam.
14. De hála legyen Istennek, hogy a Krisztusban mindenkor diadalmenetben hordoz bennünket, és ismeretének jó illatját rajtunk keresztül minden helyen érezhetővé teszi.
15. Mert Isten a Krisztus jóillatává tett bennünket mind a megmenekülők, mind az elveszők között,
16. némelyeknek olyan illattá, mely halálból halált támaszt, némelyeknek olyan illattá, mely életből életre kelt. S ugyan ki elégséges az ilyen életre?
17. Mert lám mi nem vagyunk olyanok, mint a többség, akik szatócskodnak Isten igéjével, hanem mintegy napfénytisztaságból, hanem mintegy Istenből Isten előtt a Krisztusban szólunk.