Újszövetség

Pál Levele A Filippiekhez 6:5-17 Csia Lajos Biblia (CSIA)

5. Rabszolgák! Félelemmel és reszketéssel, szívetek egyszerűségével engedelmeskedjetek hús szerint való uratoknak, akárcsak a Krisztusnak.

6. Ne szem előtt való szolgálattal, mint akik emberek tetszését keresik, hanem ahogy a Krisztus rabszolgáihoz illik: Isten akaratát lélekből cselekedjétek,

7. jószándékkal végezve rabszolgálatotokat, mintha az Úrnak, s nem embereknek szolgálnátok:

8. tudva, hogy ki-ki azt fogja kapni az Úrnál, ami jót tesz, szabad is, rabszolga is.

9. És ti urak is ugyanazt tegyétek ővelük, hagyjátok el a fenyegetést, tudva, hogy nekik is, nektek is a mennyekben uratok van, és hogy nála nincs személyválogatás.

10. Egyébiránt tegyetek szert több hatalomra az Úr által és az ő uralkodó ereje által.

11. Öltsétek fel az Isten teljes fegyverzetét, hogy hatalmatok legyen megállni a vádló fogásaival szemben,

12. mert a mi küzdelmünk nem vér és hús ellen folyik, hanem a mostani sötétségnek fejedelemségei, fennhatóságai és világuralkodói ellen, a rosszaság szellemi lényei ellen, kik a mennyeiekben vannak.

13. Ezért vegyétek fel az Isten teljes fegyverzetét, hogy ama rossz napon képesek legyetek ellenállni, és miután minden munkátokat elvégeztétek, megállni.

14. Álljatok meg hát! Csípőtöket igazsággal övezzétek fel, öltsétek fel az igazságosság páncélját,

15. Lábatokra húzzátok fel sarunak a békesség örömüzenetének készségét,

16. ragadjátok meg minden esetben a hitnek pajzsát, mellyel ama rossznak tüzes nyilait mind kiolthatjátok.

17. Vegyétek fel a megmenekülés sisakját és mindenféle imádságon és könyörgésen át a Szellem kardját, mely az Isten beszéde.

Olvassa el a teljes fejezetet Pál Levele A Filippiekhez 6