Újszövetség

Pál Levele A Filippiekhez 3:3-18 Csia Lajos Biblia (CSIA)

3. Mert leleplezés útján jutott tudomásomra a titok úgy, ahogy röviden már megírtam,

4. melyből, ha elolvassátok, képesek lesztek megérteni, micsoda belátást kaptam én a Krisztus titkába,

5. melyet más nemzedékekben nem ismertettek meg az emberek fiaival úgy, ahogy most a szent apostolok és próféták előtt a Szellem által a leplet levonták róla,

6. hogy a nemzetek örököstársak, egy testbe vannak szerkesztve, s az ígéret részestársaivá téve a Krisztus Jézus által az örömüzeneten keresztül,

7. melynek kiszolgálója lettem az Isten kegyelemajándékához mérten, melyet az ő hatalmas munkásságának mértékében adtak nékem.

8. Nékem, az összes szentek közül a legkisebbnek adták azt a kegyelmet, hogy a nemzeteknek örömüzenetül hirdethetem a Krisztus kinyomozhatatlan gazdagságát

9. és megvilágíthatom, hogy miben áll annak a titoknak sáfársága, mely örök korok óta el volt rejtve Istenben, aki a mindenséget azért teremtette,

10. hogy most a mennyei fejedelemségekkel és fennhatóságokkal az eklézsián keresztül megismertethesse az Isten sokféle bölcsességét

11. az örök korokban előzetesen tett elhatározásának megfelelően, mely Urunkban, a Krisztus Jézusban született meg,

12. akiben az őbelé vetett hiten át mi is szabadon szólhatunk, és bizalommal járulhatunk az Atyához.

13. Ezért kérem, hogy értetek viselt nyomorúságaim el ne gyengítsenek titeket, ami a ti dicsőségetek lesz.

14. Ez okból meghajtom térdemet az Atya előtt,

15. akiről a mennyekben és földön minden atyafiság a nevét kapta,

16. s kérem, adja meg nektek, hogy dicső gazdagságának mértékében belső emberetek úgy elhatalmasodjék, hogy ti az Isten Szellemén át uralomra juthassatok,

17. hogy a Krisztus a hiten át szívetekben lakozhassék, és ti szeretetben úgy meggyökerezzetek és megalapozódjatok,

18. hogy az összes szentekkel együtt erőt nyerjetek annak felfogására, hogy a szeretetben mennyi a szélesség, hosszúság, magasság és mélység

Olvassa el a teljes fejezetet Pál Levele A Filippiekhez 3