Újszövetség

Pál Leve Levele Az Efézusiakhoz 5:9-21 Csia Lajos Biblia (CSIA)

9. Kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti.

10. Én az Úrból rátok vonatkozólag azt a bizalmat merítettem, hogy nem fog az eszetek egyében járni. De az, aki megháborít titeket, hordozni fogja az ítéletet, bárki legyen is.

11. Ám ha így van, ha én még a körülmetélkedést hirdetem, testvéreim, miért üldöznek engem akkor? Ha így igaz, akkor megszűnt a kereszt botránya.

12. Bárcsak lemetszenék magukat azok, akik titeket fellázítanak.

13. Mert titeket szabadságra hívtak el, testvéreim, de nem olyan szabadságra, mely ugródeszka a húsnak. Ellenkezőleg. Szereteten át szolgáljátok egymást.

14. Mert az egész törvény egyetlen igében teljesül: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.”

15. Ha azonban harapjátok és felfaljátok egymást, vigyázzatok, mert még elemésztitek egymást.

16. Azt mondom, Szellemtől ösztökélve járjatok, és a hús kívánságát véghez ne vigyétek.

17. Mert a hús kívánsága a Szellem kívánsága ellen fordít titeket, s a Szellem kívánsága a húsé ellen, ezek ugyanis egymással ellenkeznek, hogy ne azt tegyétek, amit akartok.

18. De ha a Szellem hajt, nem vagytok törvény alatt.

19. A hús tettei pedig nyilvánvalóak, ilyenfélék: paráznaság, tisztátalanság, kicsapongás,

20. bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, civakodás, féltékenység, indulatoskodás, veszekedések, meghasonlás, versengések,

21. irigykedés, részegeskedés, lakmározás és az ezekhez hasonlók. Akik ilyesmiket tesznek – előre megmondom nektek, mint ahogy már előre meg is mondtam –, Isten királyságát nem fogják örökrészül kapni.

Olvassa el a teljes fejezetet Pál Leve Levele Az Efézusiakhoz 5