1. Tizennégy esztendő elmúltával Barnabással együtt újra felmentem Jeruzsálembe, de Tituszt is magammal vittem.
2. Kijelentés következtében mentem fel, és ott eléjük tártam azt az örömüzenetet, melyet a nemzetek között hirdetek, azonban külön a tekintélyesek elé, hogy hiába ne fussak, vagy ne váljék hiábavalóvá eddigi futásom.
3. De még csak a velem lévő Tituszt sem kényszerítették körülmetélkedésre
4. – noha hellén volt, tekintettel a hamis atyafiakra, akik azért lopakodtak be, hogy kikémleljék a Krisztus Jézusban kapott szabadságunkat, hogy bennünket rabszolgákká tehessenek.
5. Ezeknek mégcsak egy óráig sem engedtünk, hogy magunkat alájuk vetettük volna, hogy az örömüzenet igazsága számotokra megmaradjon.
6. Azok, akiket valami nagynak néznek – bármilyenek voltak is egykor, nekem semmit sem jelentenek, – Isten nem nézi az ember személyét, – szóval a tekintélyesek az előttem leleplezett örömüzenethez semmivel hozzá nem járultak,
7. sőt ellenkezőleg, mikor meglátták, hogy a körülmetéletlenek között az örömüzenet hirdetésével engem bízott meg Isten, mint Pétert a körülmetéltek között –
8. mert aki Péterben munkálkodott, hogy a körülmetéltek apostolságát végezhesse, az munkált bennem is a nemzetek között –,
9. szóval, mikor Jakab, Kéfás és János, akiket oszlopoknak tekintenek, felismerték a nekem adott kegyelmet, a közösség kifejezésére jobbjukat nyújtották nekem és Barnabásnak, hogy mi a nemzetek közé menjünk, ők meg a körülmetéltek közé,
10. csak azt kötötték ki, hogy a szegényekről megemlékezzünk, amit nagyon is serénykedtem megtenni.
11. Mikor azonban Kéfás eljött Antióhiába, szemtől szembe ellene álltam, mert ítélet alá esett.
12. Mielőtt ugyanis némelyek Jakabtól odajöttek volna, a nemzetekkel együtt evett, de mikor azok megérkeztek, visszavonult és elkülönítette magát, mivel félt a körülmetéltek közül valóktól.
13. Együtt képmutatóskodtak azután vele a többi zsidók is, úgyhogy még Barnabást is magával ragadta képmutatásuk.
14. Mikor azonban megláttam, hogy az örömüzenet igazságához mérten nem járnak egyenes úton, mindenki füle hallatára ezt mondtam Kéfásnak: Ha te zsidó létedre a pogányok módjára élsz és nem zsidó módra, hogyan kényszerítheted a nemzeteket zsidóskodásra?
15. Mi, akik természettől zsidók vagyunk és nem nemzetek közül való vétkezők,
16. miután tudjuk, hogy az ember a törvény tettei alapján nem lesz igazságossá, csak a Krisztus Jézusba vetett hiten keresztül, mi is hittünk a Krisztus Jézusban, hogy a Krisztusba vetett hit alapján és ne a törvény tettei alapján váljunk igazságosakká, mert hiszen a törvény mutatta tettek alapján egy hús sem lehet igazságossá.
17. Ha azonban bennünket magunkat is, kik a Krisztusban keresünk megigazulást, azon kapnak rajta, hogy vétkezők vagyunk, ebből az következik, hogy a Krisztus a vétek kiszolgálója? Szó se legyen róla.
18. Mert ha újra felépítem azt, amit már lerontottam, magamra állítom ki a bizonyítványt magamról, hogy a lerontott törvény áthágója vagyok.
19. Mert engem a törvényen keresztül ölt meg a törvény, hogy Istentől legyen az életem. A Krisztussal együtt függök megfeszítve.
20. Élek. De többé nem én, hanem a Krisztus él bennem. Amely életet pedig most húsban élek, az Isten Fiába vetett hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta értem.
21. Nem vetem félre az Isten kegyelmét. Ha ugyanis a törvényen keresztül valósulna meg az igazságosság, ebből az következnék, hogy a Krisztus hiába halt meg.