fejezetek

  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4

Újszövetség

Pál Első Levele A Tesszalonikaiakhoz 4 Csia Lajos Biblia (CSIA)

1. Urak, ami igazságos és az egyenlőségnek megfelel, azt nyújtsátok rabszolgáitoknak, abban a tudatban, hogy nektek is van uratok a mennyekben.

2. Tartsatok ki az imádkozásban s tanúsítsatok benne éberséget háládatossággal.

3. Egyúttal értünk is imádkozzatok, hogy az Isten az ige ajtaját megnyissa előttünk, hadd szólhassuk a Krisztus titkát, melyért bilincset is viselek,

4. hogy úgy tehessem nyilvánvalóvá ezt a titkot, ahogy szólnom kell.

5. A kívül valókkal szemben bölcsen viselkedjetek, megvásárolva az időt.

6. Beszédeteket mindenkor kedvesség öntse el. Sóként fűszerezze azt tudásotok, hogy kinek-kinek milyen feleletet kell adnotok.

7. Minden engem illető dologról tudósítani fog titeket szeretett testvérem, Tihikusz, ki hűséges szolga s nekem az Úrban rabszolgatársam.

8. Őt éppen azért küldöm hozzátok, hogy megtudjátok dolgainkat, s hogy szíveteket felbátorítsa.

9. Együtt küldöm a hűséges Onézimosszal, ki szintén hű és szeretett testvér, és közületek való. Minden itteni dolgot megismertetnek veletek.

10. Köszönt titeket fogolytársam Arisztárhosz, továbbá Barnabás unokaöccse, Mórkosz (ki felől parancsokat kaptatok – ha hozzátok menne, fogadjátok szívesen),

11. továbbá Jézus, kit Jusztosznak mondanak. A körülmetélkedésből csak ezek munkatársaim az Isten királyságában. Ők vigasztalásommá lettek.

12. Köszönt titeket Epafrász, aki közületek való, a Krisztus Jézus rabszolgája, ki imádságaiban mindenkor küzd értetek, hogy mindenben, ami Isten akarata, bevégezetten, teljes biztonságra jutva állhassatok meg.

13. Tanúskodom mellette, hogy sok vesződséggel fáradozik értetek és a Laodikeában és Hierápoliszban lakókért.

14. Köszönt titeket a szeretett orvos, Lukács, és Démász.

15. Köszöntsétek a Laodikeában élő testvéreket, meg Nimfát, valamint a házában levő eklézsiát.

16. Ha majd felolvassák nálatok a levelet, gondoskodjatok arról, hogy a laodikeaiak eklézsiájában is felolvassák. A laodikeai levelet pedig ti is olvastassátok fel.

17. Arhipposznak mondjátok meg: Gondod legyen a szolgálatra, melyet az Úrban kaptál, hogy azt betöltsed.

18. A köszöntés az én kezemmel, a Páléval. Emlékezzetek meg bilincseimről. A kegyelem legyen veletek.