Újszövetség

Pál Első Levele A Tesszalonikaiakhoz 2:18-23 Csia Lajos Biblia (CSIA)

18. Alázatoskodással vagy angyalok tiszteletével tetszelegve meg ne fosszon titeket a pályadíjtól senki, aki látomások után indul, s akit ok nélkül felfuvalkodottá tesz a hústól vezetett értelem,

19. ki nem kapaszkodik bele erősen a Főbe, noha az egész test belőle kapja növekedését. Amennyiben a kapcsokon és kötelékeken át ellátva és egybekötözve Isten adja növekedését.

20. Ha pedig már a világ elemeitől elszakadtatok, s a Krisztussal együtt meghaltatok, miért állítotok fel, mintha még a világban élnétek ilyen tételeket:

21. Ne fogd meg, meg se ízleld, hozzá ne nyúlj!

22. Emberi tanításból folyó parancsolatokat követtek velük, s olyan dolgokhoz tapadtok, melyek elhasználás útján mind romlásra vannak szánva,

23. amikben van ugyan a bölcsességnek valami rendszere, összekötve önkényesen választott istentisztelettel, alázatoskodással, test nem kíméléssel, de értéktelen dolgokra vannak alkalmazva, melyek a hústest megtöltésére szolgálnak.

Olvassa el a teljes fejezetet Pál Első Levele A Tesszalonikaiakhoz 2