Újszövetség

Pál Első Levele A Tesszalonikaiakhoz 1:17-28 Csia Lajos Biblia (CSIA)

17. Ő mindenek előtt való és a mindenség őbenne áll fenn.

18. Ő a feje a testnek is, az eklézsiának, ő a kezdet, a halottak közül az elsőszülött, hogy mindenben ő járjon elől,

19. minthogy az Atya úgy látta helyesnek, hogy benne lakozzék mindaz, ami a teremtést betölti,

20. miután a keresztről lehulló vérrel békességet szerzett, rajta keresztül engeszteljen ki mindent magával, rajta keresztül azokat is, amik a földön, azokat is, amik a mennyekben vannak.

21. Titeket is, kik egy időben el voltatok idegenülve, kiket ellenségekké tett a rossz munkákban megnyilvánuló gondolkozásmód,

22. most hústestében a halálon át kiengesztelt, hogy majd szentül, kifogás és vád nélkül állíthasson maga elé,

23. ha ugyan megmaradtok a hitben megalapozódva és szilárdul, az örömüzenetbe foglalt reménységtől elmozdíthatatlanul. Erről a reménységről ti is hallottatok. Ezt az ég alatt lakó minden teremtménynek kihirdették, s ennek én, Pál kiszolgálójává lettem.

24. Most örülök értetek viselt szenvedéseimben. Húsomban az ő testéért, mely az eklézsia, viszonzásképpen betöltöm a Krisztus szorongattatásainak hiányzó részét.

25. Az eklézsiáért, melynek én kiszolgálójává lettem annak a sáfárságnak következtében, melyet az Isten tivégettetek bízott reám, hogy az Isten szavát betöltsem.

26. Isten szavát arról a titokról, mely, mióta korok és nemzedékek vannak, el volt rejtve, most azonban láthatóvá lett az Isten szentjei számára.

27. Isten szentjeivel akarta ugyanis megismertetni, hogy miben áll e titoknak, a bennetek lakó Krisztusnak dicső gazdagsága a nemzetek között. Ő a mi dicső reménységünk.

28. Őt hirdetjük, mikor minden embert intünk, minden embert mindenféle bölcsességgel tanítunk, hogy majd a Krisztusban minden embert bevégezetten állíthassunk elő.

Olvassa el a teljes fejezetet Pál Első Levele A Tesszalonikaiakhoz 1