13. Ő a sötétség fennhatóságából is kiragadott minket, és áthelyezett szeretett Fia királyságába,
14. aki által a megváltás és a vétkek bocsánata is birtokunkká lett.
15. Ő a láthatatlan Isten képmása, az egész teremtésben az elsőszülött,
16. mert benne teremtettek mindent a mennyekben és a földön, láthatókat és láthatatlanokat, a trónokat, az uraságokat, a fejedelemségeket és a fennhatóságokat is. Őrajta keresztül és ővégette teremtették a mindenséget.
17. Ő mindenek előtt való és a mindenség őbenne áll fenn.
18. Ő a feje a testnek is, az eklézsiának, ő a kezdet, a halottak közül az elsőszülött, hogy mindenben ő járjon elől,
19. minthogy az Atya úgy látta helyesnek, hogy benne lakozzék mindaz, ami a teremtést betölti,
20. miután a keresztről lehulló vérrel békességet szerzett, rajta keresztül engeszteljen ki mindent magával, rajta keresztül azokat is, amik a földön, azokat is, amik a mennyekben vannak.
21. Titeket is, kik egy időben el voltatok idegenülve, kiket ellenségekké tett a rossz munkákban megnyilvánuló gondolkozásmód,
22. most hústestében a halálon át kiengesztelt, hogy majd szentül, kifogás és vád nélkül állíthasson maga elé,
23. ha ugyan megmaradtok a hitben megalapozódva és szilárdul, az örömüzenetbe foglalt reménységtől elmozdíthatatlanul. Erről a reménységről ti is hallottatok. Ezt az ég alatt lakó minden teremtménynek kihirdették, s ennek én, Pál kiszolgálójává lettem.
24. Most örülök értetek viselt szenvedéseimben. Húsomban az ő testéért, mely az eklézsia, viszonzásképpen betöltöm a Krisztus szorongattatásainak hiányzó részét.
25. Az eklézsiáért, melynek én kiszolgálójává lettem annak a sáfárságnak következtében, melyet az Isten tivégettetek bízott reám, hogy az Isten szavát betöltsem.
26. Isten szavát arról a titokról, mely, mióta korok és nemzedékek vannak, el volt rejtve, most azonban láthatóvá lett az Isten szentjei számára.
27. Isten szentjeivel akarta ugyanis megismertetni, hogy miben áll e titoknak, a bennetek lakó Krisztusnak dicső gazdagsága a nemzetek között. Ő a mi dicső reménységünk.
Olvassa el a teljes fejezetet Pál Első Levele A Tesszalonikaiakhoz 1