Újszövetség

Pál Első Levele A Tesszalonikaiakhoz 1:11-28 Csia Lajos Biblia (CSIA)

11. Az ő mindenen uralkodó dicsősége lehetővé teszi, hogy mindenféle képességgel felruházva olyan hatalomra jussatok, mely teljes állhatatosságra és hosszútűrésre képesít,

12. úgyhogy örömmel fogtok hálát adni az Atyának, aki elégségesnek ítélt titeket arra, hogy a világosságban részt nyerjetek a szenteknek szánt örökrészben.

13. Ő a sötétség fennhatóságából is kiragadott minket, és áthelyezett szeretett Fia királyságába,

14. aki által a megváltás és a vétkek bocsánata is birtokunkká lett.

15. Ő a láthatatlan Isten képmása, az egész teremtésben az elsőszülött,

16. mert benne teremtettek mindent a mennyekben és a földön, láthatókat és láthatatlanokat, a trónokat, az uraságokat, a fejedelemségeket és a fennhatóságokat is. Őrajta keresztül és ővégette teremtették a mindenséget.

17. Ő mindenek előtt való és a mindenség őbenne áll fenn.

18. Ő a feje a testnek is, az eklézsiának, ő a kezdet, a halottak közül az elsőszülött, hogy mindenben ő járjon elől,

19. minthogy az Atya úgy látta helyesnek, hogy benne lakozzék mindaz, ami a teremtést betölti,

20. miután a keresztről lehulló vérrel békességet szerzett, rajta keresztül engeszteljen ki mindent magával, rajta keresztül azokat is, amik a földön, azokat is, amik a mennyekben vannak.

21. Titeket is, kik egy időben el voltatok idegenülve, kiket ellenségekké tett a rossz munkákban megnyilvánuló gondolkozásmód,

22. most hústestében a halálon át kiengesztelt, hogy majd szentül, kifogás és vád nélkül állíthasson maga elé,

23. ha ugyan megmaradtok a hitben megalapozódva és szilárdul, az örömüzenetbe foglalt reménységtől elmozdíthatatlanul. Erről a reménységről ti is hallottatok. Ezt az ég alatt lakó minden teremtménynek kihirdették, s ennek én, Pál kiszolgálójává lettem.

24. Most örülök értetek viselt szenvedéseimben. Húsomban az ő testéért, mely az eklézsia, viszonzásképpen betöltöm a Krisztus szorongattatásainak hiányzó részét.

25. Az eklézsiáért, melynek én kiszolgálójává lettem annak a sáfárságnak következtében, melyet az Isten tivégettetek bízott reám, hogy az Isten szavát betöltsem.

26. Isten szavát arról a titokról, mely, mióta korok és nemzedékek vannak, el volt rejtve, most azonban láthatóvá lett az Isten szentjei számára.

27. Isten szentjeivel akarta ugyanis megismertetni, hogy miben áll e titoknak, a bennetek lakó Krisztusnak dicső gazdagsága a nemzetek között. Ő a mi dicső reménységünk.

28. Őt hirdetjük, mikor minden embert intünk, minden embert mindenféle bölcsességgel tanítunk, hogy majd a Krisztusban minden embert bevégezetten állíthassunk elő.

Olvassa el a teljes fejezetet Pál Első Levele A Tesszalonikaiakhoz 1