Újszövetség

Pál Első Levele A Tesszalonikaiakhoz 1:1-10 Csia Lajos Biblia (CSIA)

1. Pál, a Krisztus Jézusnak Isten akaratával apostola és Timóteusz testvér írják e levelet

2. a kolosszébeli szent és hű testvéreknek a Krisztusban. Atyánk, az Isten kegyelmet és békességet adjon nektek.

3. Valahányszor csak értetek imádkozunk, mindenkor hálát adunk Istennek, Urunk, a Krisztus Jézus Atyjának,

4. minthogy hallottunk a Krisztus Jézusba vetett hitetekről és szeretetekről, mely az összes szentek iránt

5. ama reménység miatt költözött belétek, mely a mennyekben félretéve vár reátok, mely már előbb fületekbe hangzott az örömüzenet igazságát megszólaltató igében.

6. S az örömüzenet jelen van nálatok, és mint az egész világon, úgy nálatok is gyümölcsöt terem és növekszik attól a naptól fogva, amelyen meghallottátok, és az Isten kegyelmét igazán megismertétek,

7. ahogy azt szeretett rabszolgatársunktól, Epafrásztól megtanultátok, aki a Krisztust értetek híven szolgálja ki,

8. s aki velünk is megismertette azt a szeretetet, mely a Szellem által bennetek lakik.

9. Ezért attól a naptól fogva, hogy ezt meghallottuk, mi sem szűnünk meg imádkozni értetek és kérni, hadd töltsön be titeket az ő akaratának megismerése mindenféle Szellem adta bölcsességgel és belátással,

10. hogy az Úrhoz méltóan járhassatok az ő teljes tetszésére, mindenféle jótettnek gyümölcsét megteremjétek, és az Isten megismerésében növekedjetek.

Olvassa el a teljes fejezetet Pál Első Levele A Tesszalonikaiakhoz 1