Újszövetség

Pál Első Levele A Korintusiakhoz 8:9-13 Csia Lajos Biblia (CSIA)

9. Ti azonban nem a húsban éltek, hanem szellemben, ha csakugyan Istennek Szelleme lakik bennetek. Ha pedig valakinek a Krisztus Szelleme nem birtoka, az nem is övé.

10. Ha ellenben a Krisztus bennetek van, a test holt ugyan a vétek következtében, de a szellem élet azért, hogy igazságosságot munkálhasson.

11. Ha pedig annak Szelleme, aki Jézust a halottak közül feltámasztotta bennetek lakik, az, aki a Krisztus Jézust a halottak közül feltámasztotta, a bennetek lakó Szellem által a ti halandó testeteket is meg fogja eleveníteni.

12. Következőleg, testvéreim, adósok vagyunk, nem a hús adósai, hogy a hús kívánata szerint éljünk.

13. Ha ugyanis a hús kívánata szerint éltek, meg kell halnotok. De ha a szellemmel azt, amit a hús művel, megölitek, élni fogtok.

Olvassa el a teljes fejezetet Pál Első Levele A Korintusiakhoz 8