18. Úgy számítom ugyanis, hogy a mostani idő szenvedései nem érdemlik meg, hogy összehasonlítsuk őket azzal a dicsőséggel, melyről értünk egyszer a lepel le fog hullani.
19. Mert a teremtés feszültségben és epedve várja Isten fiainak lelepleződését.
20. A teremtés tudniillik hiábavalóságnak van alávetve, nem önként, hanem azért, aki alávetette,
21. azzal a nekünk adott reménységgel, hogy maga a teremtés is meg fog szabadulni a romlandóság rabszolgaságából, és átjut az Isten fiainak dicsőséges szabadságába.
22. Tudjuk ugyanis, hogy az egész teremtés mostanáig együtt sóhajtozik, és együtt vajúdik.
23. Sőt nemcsak ők, hanem mi, a Szellem zsengéjének birtokosai, mi magunk is sóhajtozunk, mert a fiúvá fogadtatást várjuk, azaz testünknek megváltását.
24. Mert a mi megmentésünk reménységre szól, a reménység pedig, ha látjuk, nem reménység. Mert, amit látunk, minek azt remélni is?
25. Ám ha azt, amit nem látunk, reméljük, akkor állhatatossággal várjuk is.
26. Ugyanígy jön még a Szellem is segítségére erőtlenségünknek, mert azt, hogy mit imádkozzunk, és hogy azt hogyan kell tennünk, nem tudjuk, de maga a Szellem jár közben értünk hangtalan sóhajtásokkal.
Olvassa el a teljes fejezetet Pál Első Levele A Korintusiakhoz 8