Újszövetség

Pál Első Levele A Korintusiakhoz 6:1-10 Csia Lajos Biblia (CSIA)

1. Mit mondjunk hát? Megmaradjunk a vétekben, hogy a kegyelmet megsokasítsuk?

2. Szó sem lehet róla. Vajon mi, akiket halálba vitt a vétek, élhetnénk-e még tovább ebben a vétekben?

3. Hát nem értitek, hogy mi, akik a Krisztus Jézusba bemerítkeztünk, halálába merültünk be?

4. A bemerítkezés ővele együtt eltemetett minket a halálba, hogy amiként a Krisztust a halottak közül az Atya dicsősége feltámasztotta, úgy mi is megújult életben járjunk.

5. Hiszen, ha eljutottunk arra, hogy halálának hasonmásával összenőjünk, feltámadásával is összenőttekké leszünk.

6. Mert tudjuk, hogy ó emberünk vele együtt megfeszíttetett, hogy a vétek teste tehetetlenné váljék, hogy tovább ne legyünk a vétek rabszolgái,

7. mert aki meghalt, az igazságossá lett, és a vétektől szabaddá.

8. Ha pedig a Krisztussal együtt meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk.

9. Miután tudjuk, hogy a Krisztus azután, hogy a halottak közül feltámadt, többé meg nem halhat, a halál rajta többé nem uralkodik.

10. Ami ugyanis benne meghalt, azt a vétek ölte meg egyszer, ami pedig él, azt Isten élteti.

Olvassa el a teljes fejezetet Pál Első Levele A Korintusiakhoz 6