Újszövetség

Pál Első Levele A Korintusiakhoz 4:13-20 Csia Lajos Biblia (CSIA)

13. Ábrahámnak és magvának ugyanis nem a törvényen át szól az ígéret, hogy a világ örököse lesz, hanem a hit igazságosságán keresztül.

14. Hiszen, ha a törvény alapján állók az örökösök, hiábavalóvá lett a hit, hatálytalanná az ígéret,

15. mert a törvény haragot munkál. Ahol azonban nincs törvény, ott azt nem lehet áthágni sem.

16. Azért van hit alapján az ígéret, hogy kegyelemképpen lehessen, hogy minden egyes mag számára szilárd legyen az ígéret, nemcsak annak, aki a törvény alapján várja, hanem az Ábrahám hite alapján állónak is (aki mindannyiunknak atyja,

17. amint meg van írva: „Sok nemzetnek atyjává rendeltelek téged”). Mindannyiunknak atyja ő az előtt az Isten előtt, akiben hitt, aki megeleveníti a holtakat, aki a nem létezőket úgy hívja elő, mintha léteznének.

18. Ábrahám reménység ellenére reménykedve hitte, hogy sok nemzetnek atyjává lesz, ahogy mondták neki: „Így lesz a te magod.”

19. A hit tette arra képessé, hogy mintegy száz éves korában sem erőtlenült el, és nem figyelte saját kihalt testét, sem Sára méhének elhalt voltát,

20. hitetlenül nem kételkedett Isten ígéretében, hanem a hit hatalomra emelte, s miután Istennek adta a dicsőséget,

Olvassa el a teljes fejezetet Pál Első Levele A Korintusiakhoz 4