Újszövetség

Pál Első Levele A Korintusiakhoz 15:16-33 Csia Lajos Biblia (CSIA)

16. hogy amikor az örömüzenet papi szolgálatát végzem, én a Krisztus Jézusnak a nemzetek közé kirendelt áldozó papja vagyok, hogy a nemzetek felajánlását elfogadhatóvá, Szent Szellem által megszenteltté tegyem.

17. Mert a munka isteni részét tekintve van dicsekedni valóm a Krisztus Jézussal,

18. olyasmiről azonban aligha lesz bátorságom beszámolni, amit a Szellem hatalma nélkül tettem volna, amit rajtam keresztül nem a Krisztus munkált volna szóval, tettel,

19. jelek, csodák hatalmával. Csak így történhetett, hogy Jeruzsálemtől elkezdve Illíriáig mindent betölthettem a Krisztus örömüzenetével.

20. Eszerint én abba helyezem becsvágyamat, hogy az örömüzenetet úgy hirdessem, hogy ne másnak talaján építsek, hanem ott, ahol a Krisztus nevét még nem említették.

21. Úgy, ahogy írva van: „Meg fogják látni őt azok, kiknek még nem hirdették őt, belátásra jutnak azok, akik még nem hallottak róla.”

22. Ezért, bár sok ízben akadályozva voltam abban, hogy hozzátok menjek,

23. – most, hogy többé már nincs helyem ezeken a tájakon, és mivel már sok éve él bennem a sóvárgás, hogy hozzátok elmehessek:

24. remélem, hogy mihelyt Hiszpániába utazom, átutazóban titeket is meglátogathatlak. Ti fogtok engem azután oda útnak indítani, ha már előbb részben veletek is beteltem.

25. Most egyelőre a szenteknek való szolgálatban Jeruzsálembe utazom.

26. Macedónia és Ahája ugyanis úgy látta helyesnek, hogy javaikat közöljék a jeruzsálemi szentek szegényeivel.

27. Helyesnek látták, de adósaik is nekik, mert ha azok szellemi javaikat közölték a nemzetekkel, ezek is tartoznak hús javaival szolgálni nekik.

28. Ha ezt elvégeztem és a gyümölcsükre a pecsétet ráütöttem, rajtatok keresztül el fogok menni Hiszpániába.

29. Azt azonban tudom, hogy ha majd hozzátok megyek, a Krisztus teljes áldását viszem magammal.

30. Urunkon, a Krisztus Jézuson át és a Szellem szeretete által arra bátorítalak titeket testvéreim, hogy Istennek mondott imádságaitokban küzdjetek velem együtt, értem, azért,

31. hogy Júdeában az engedetlenek közül kiragadtassam, hogy jeruzsálemi szolgálatom a szenteknek kellemes legyen,

32. hogy Isten akaratával örömmel mehessek hozzátok, és felüdülhessek körötökben.

33. A békességnek Istene legyen mindnyájatokkal. Ámen.

Olvassa el a teljes fejezetet Pál Első Levele A Korintusiakhoz 15