1. Mi, akik hatalmat érzünk magunkban, tartozunk a tehetetlenek erőtlenségét hordozni, és nem szabad a magunk tetszését keresnünk.
2. Közülünk mindenki felebarátjának tetszését keresse, hogy azt munkálja, ami az építéshez jó.
3. A Krisztus sem a maga tetszését kereste, hanem – mint írva van – „A téged szidalmazóknak szidalmai reám hullottak.”
4. Amiket előre megírtak, azért írták meg, hogy bennünket tanítsanak, hogy állhatatossággal és az írások bátorításával a reménységet megtartsuk.
5. Az állhatatosságnak és bátorításnak Istene adja meg nektek, hogy a Krisztus Jézushoz igazodva egymás között is ugyanazon a dolgon jártassátok elméteket
6. és egy indulattal, egy szájjal dicsőítsétek az Istent, Urunknak, a Krisztus Jézusnak az Atyját.
7. Ezért fogadjátok egymást szívetekre, ahogy Isten dicsőségére a Krisztus is magához fogadott bennünket.
8. Mert azt mondom, hogy a Krisztus az Isten igazságának kedvéért lett a körülmetélkedés kiszolgálója, hogy ezzel az atyáknak tett ígéreteket szilárdakká tegye.
9. A nemzetek pedig ugyanakkor könyörületéért dicsőíthessék az Istent, amint írva van: „Ezért vallást teszek rólad a nemzetek között, és nevednek dalt pengetek.”
Olvassa el a teljes fejezetet Pál Első Levele A Korintusiakhoz 15