Újszövetség

Pál Első Levele A Korintusiakhoz 10:3-14 Csia Lajos Biblia (CSIA)

3. Mert azzal, hogy Isten igazságosságát nem értették, és a maguk igazságos voltát igyekeztek elismertetni, Isten igazságosságának magukat alá nem vetették.

4. A törvény vége ugyanis a Krisztus, aki mindenkinek igazságosságává lett, aki hisz.

5. Mózes ugyanis a törvény alapjára helyezkedő igazságosságot így írja le: „Az az ember, aki megteszi a törvényt, élni fog általa.”

6. A hitből származó igazságosság ellenben így beszél: „Ne mondd szívedben: Ki fog felmenni az égbe?” – tudniillik a Krisztust aláhozni?

7. Vagy: „Ki száll alá a feneketlen mélységbe?” – tudniillik a Krisztust a halottak közül felhozni?

8. Hanem így szól: „Közel hozzád a szó, szádban és szívedben,” tudniillik a hitnek szava, melyet hirdetünk.

9. Mert ha szájaddal vallod, hogy Jézus Úr, és szíveddel hiszed, hogy Isten őt a halottak közül feltámasztotta, meg fogsz menekülni.

10. Mert szívvel hiszünk, és annak alapján igazságosak leszünk, szájjal teszünk vallást, és azzal megmenekülünk.

11. Az írás ugyanis ezt mondja: „Senki meg nem szégyenül, aki benne hisz.”

12. Mert nincs különbség zsidó és hellén között, mert ő mindenek Ura, gazdag mindenek irányában, akik őt segítségül hívják.

13. „Mert minden, aki az Úr nevét segítségül hívja, meg fog menekülni.”

14. Miként hívhatnák azonban segítségül azt, akiben nem hittek?

Olvassa el a teljes fejezetet Pál Első Levele A Korintusiakhoz 10