Újszövetség

János Második Levele 4:1-8 Csia Lajos Biblia (CSIA)

1. Szeretteim, ne higgyetek minden szellemnek, hanem próbáljátok meg a szellemeket, hogy vajon Istentől valók-e, mert sok hamis próféta ment szét a világba.

2. Erről ismerhetitek meg az Isten Szellemét: Istenből való minden szellem, aki vallást tesz a Krisztus Jézus mellett, aki húsban jött el (aki vallást tesz a Krisztus Jézusról, hogy húsban jött el),

3. de egy szellem sem Istentől való, aki Jézus mellett nem tesz vallást. Nos, éppen ez az antikrisztusi szellem, akiről azt hallottátok, hogy eljő, s már a világban is van.

4. Ti Istenből valók vagytok, kis gyermekeim, és legyőztétek amazokat, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint aki a világban van.

5. Ők a világból valók, ezért a világból veszik a beszélni valójukat, és a világ hallgat is rájuk.

6. Mi Istenből valók vagyunk, az hallgat ránk, aki Istent ismeri, aki Istent nem ismeri, nem hallgat ránk. Erről ismerjük meg az, igazság szellemét és a tévelyítés szellemét.

7. Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istenből ered, és mindenki szeret, aki Istenből született és Istent ismeri.

8. Aki nem szeret, nem ismerte meg Istent, mert az Isten szeretet.

Olvassa el a teljes fejezetet János Második Levele 4