Újszövetség

János Második Levele 2:23-29 Csia Lajos Biblia (CSIA)

23. Senkinél sincs az Atya, aki a Fiút tagadja, aki a Fiút vallja, annál ott van az Atya is.

24. Amit kezdettől fogva hallottatok, az maradjon bennetek, ti pedig a Fiúban és az Atyában maradjatok.

25. Az az ígéret, melyet ő tett nekünk, az örök élet.

26. Ezeket azokra vonatkozólag írtam nektek, akik eltévelyítenek titeket.

27. Bennetek azonban megmarad a kenet, melyet tőle kaptatok, úgyhogy nincs szükségetek rá, hogy bárki is tanítson titeket. Ellenkezőleg. Ahogy az a kenet minden dolog felől tanít titeket, úgy igaz az és nem hazugság, ti pedig maradjatok benne úgy, ahogy tanított titeket.

28. Most hát kis gyermekeim, maradjatok őbenne, hogyha ő láthatóvá lesz, bizalommal szólhassunk majd, s meg ne szégyenítsen megérkezésekor.

29. Ha azt tudjátok, hogy ő igazságos, akkor ismerjétek meg azt is, hogy belőle született mindenki, aki az igazságosságot teszi.

Olvassa el a teljes fejezetet János Második Levele 2