Újszövetség

János Első Levele 3:1-10 Csia Lajos Biblia (CSIA)

1. Ez már a második levelem szeretteim, melyet nektek írok. Ezekkel a levelekkel, emlékeztetéssel napfénytiszta gondolkodást akarok bennetek kelteni,

2. hogy vissza tudjatok emlékezni a szent próféták korábban mondott beszédeire, és az Úrnak és Megmentőnek az apostolokon át adott parancsolatára.

3. Mindenekelőtt azt tudjátok meg, hogy az utolsó napokban játékűző gúnyolódók fognak jönni, kik csak vágyaik után járnak

4. és így beszélnek: „Hol van a beteljesülése annak az ígéretnek, hogy megjelenik? Hiszen attól a naptól fogva, melyen atyáink elaludtak, minden marad úgy, ahogy a világ kezdete óta volt.”

5. Rejtve van tudniillik előlük, míg ilyen akarat él bennük, hogy az egek régebbi idő óta megvoltak, s hogy a földet vízből s vízen át Isten szava tartotta össze,

6. hogy ezek múltával az akkori világ víztől elárasztva elveszett,

7. a mostani egeket és földet ellenben ugyanaz a beszéd a tűz számára tartotta fenn, s hogy az ítéletnek és az istentelen emberek elveszésének napjára őrzi őket.

8. Ez az egy azonban ne legyen rejtve előletek szeretteim, hogy az Úrnál egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap.

9. Nem késik el az Úr az ígérettel, mint ahogy némelyek késedelemnek tartják, hanem hosszútűrő irántatok, mivel nem akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt akarja, hogy mindenki új felismerésre térjen.

10. Úgy fog eljönni majd az Úrnak napja, mint egy tolvaj. Ha eljön, az egek zúgva tovatűnnek, az elemek égve felolvadnak, a földet és rajta az ember munkáit nem lelik meg.

Olvassa el a teljes fejezetet János Első Levele 3