Újszövetség

Jakab Levele 7:3-19 Csia Lajos Biblia (CSIA)

3. Apa nélkül, anya nélkül, nemzetségtábla nélkül lép elénk a történelemből. Napjainak kezdete nincs, sem életének vége, s így hasonlóvá tétetett az Isten Fiához, örökre pap maradt.

4. Észlelitek milyen nagynak kell lennie neki, ha ősatyánk, Ábrahám a zsákmány legjavából tizedet adott neki?

5. Azoknak, akik Lévi fiai közül a papságot elnyerték, rendeletük van arra, hogy a törvény értelmében tizedet szedhetnek a néptől, azaz testvéreiktől, noha azok is Ábrahám ágyékából jöttek elő.

6. Az pedig, aki nem tőlük származtatja nemzetségtábláját, Ábrahámtól szedett tizedet, és megáldotta az ígéretek birtokosát.

7. Annak pedig ellentmondani sem lehet, hogy mindig a hatalmasabb áldja meg a csekélyebbet.

8. Amellett itt halandó emberek szedik a tizedet, amott azonban az, akiről azt a tanúságot teszik, hogy él.

9. Aztán meg Ábrahámon keresztül a tizedszedő Lévi is tizedet adott,

10. hiszen ott volt még atyjának ágyékában, mikor az Melkisédekkel találkozott.

11. Ha már most bevégzettségre a lévita papságon keresztül jutnánk – a nép ugyanis vele kapcsolatban kapta a törvényt –, mi szükség volna akkor arra, hogy Melkisédek rendje szerint más pap álljon elő, akit nem Áron rendje szerint valónak neveznek?

12. Ha a papságot megváltoztatják, kényszerűen követi ezt a törvény változása is.

13. Az tudniillik, akiről ezeket mondjuk, más törzshöz tartozik, melyből senki sem foglalkozott az oltárral.

14. Közismert dolog, hogy a mi Urunk Júdából sarjadt ki, mely törzsről Mózes a papsággal kapcsolatban semmit sem szólt.

15. Még sokkal világosabbá válik ez a változás, ha azt mondjuk, hogy Melkisédekhez hasonlóan állt elő egy másik pap,

16. aki nem a húsparancsolat törvénye szerint, hanem kiolthatatlan élet hatalmának következményeképp támadt.

17. Mert így hangzik a tanúságtétel: „Örökre pap vagy te a Melkisédek rendje szerint.”

18. Mert egy előzetesen adott parancsolatot csak akkor vetnek félre, ha az erőtelen és haszna nincs.

19. Mózes törvénye ugyanis semmit sem tett bevégzetté. Hatalmasabb reménység behozása vált tehát szükségessé, hogy azon át Istenhez közeledhessünk

Olvassa el a teljes fejezetet Jakab Levele 7