8. de ha aztán tövist, tüskét terem, próba nem állónak nyilvánítják, átokhoz lesz közel, s a vége az, hogy elégetik.
9. De mi jobbról vagyunk felőletek meggyőződve, szeretteim, olyasmiről, aminek a megmeneküléshez van köze, még ha így beszélünk is.
10. Mert nem oly igazságtalan az Isten, hogy elfeledkezzék munkátokról és szeretetetekről, melyet neve iránt tanúsítottatok, mikor a szenteket kiszolgáltátok, sőt ki is szolgáljátok.
11. Ám azt kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanezt a serénységet tanúsítsa mindvégig, hogy a reménység teljes bizonyosságára jussatok,
12. hogy ne legyetek restek, hanem azoknak utánzói, akik hiten és hosszútűrésen át az ígéreteket örökrészül fogják kapni.
13. Mert mikor Isten Ábrahámnak az ígéretet tette, minthogy senkire nagyobbra nem esküdhetett, önmagára esküdött meg
14. ily módon: „Amilyen igaz, hogy vagyok, olyan igaz, hogy igen megáldalak, és nagyon megszaporítlak téged.”
15. Hosszútűréssel elérte ezt az ígéretet.
16. Emberek ugyanis valakire, nagyobbra szoktak megesküdni, és minden ellentmondásnak azzal vetnek véget, hogy szavuk megszilárdítására megesküsznek.
17. Amennyiben az ígéret örökrészeseinek különös mértékben meg akarta mutatni, hogy Isten szándékai megváltozhatatlanok, esküvel biztosította,
18. hogy két változhatatlan tényen át, melyekben Isten nem hazudhat, erős bátorítást nyerjünk mi, kik az elénk helyezett reménységbe belefogózva elmenekültünk.
19. Ezt a bátorítást lelkünk biztos és szilárd horgonyaként tartjuk, mint valamit, ami behatol ama függönyön belül,
20. ahová előfutárként (elővédként) maga Jézus ment be, miután Melkisédek rendje szerint örökre főpappá lett.