Újszövetség

Jakab Levele 2:1-10 Csia Lajos Biblia (CSIA)

1. Ezért kell még több figyelmet fordítanunk a hallottakra, hogy a menekülés mellett el ne sodródjunk.

2. Mert ha az angyalokon át szólt ige szilárdnak bizonyult, úgyhogy minden áthágás és engedetlenség elnyerte méltányos bérét,

3. akkor hogy menekülhetünk mi el, miután ekkora meneküléssel nem törődtünk? Erről a menekülésről kezdetben az Úr beszélt, és akik hallották, biztos hírt adtak róla nekünk.

4. Isten ezután megtetézte jelek, csodák és sokféle hatalomnyilvánulás bizonyságtételével, Szent Szellemének széjjelosztásával, kit úgy osztott szét, ahogy akarta.

5. Mert nem angyaloknak vetette alá a jövendő lakott földet, melyről beszélünk.

6. Valahol valaki határozott bizonyságot tett: „Kicsoda az ember, hogy megemlékezel róla? Az embernek fia, hogy reá tekintesz?

7. Kevés időre kisebbé tetted őt az angyaloknál, dicsőséggel és tisztességgel koszorúztad meg,

8. mindent lába alá vetettél.” Azzal ugyanis, hogy a mindenséget alája vetette, azt fejezi ki, hogy semmit nem hagyott neki alá nem vetetten. Most azonban még nem látjuk, hogy a mindenség alája volna vetve.

9. De Jézusról, akit kevés időre az angyaloknál csakugyan kisebbé tett, azért, hogy Isten kegyelmétől hajtva mindenkiért megkóstolja a halált, azt látjuk, hogy halálos szenvedéséért dicsőséggel és tisztességgel koszorúzták meg.

10. Mert úgy illett, hogy szenvedéseken keresztül tegye bevégzetté azt, akiért és akin keresztül a mindenséget teremtették, aki sok fiat vezet dicsőségre, s aki az ő megmenekedésüknek a szerzője.

Olvassa el a teljes fejezetet Jakab Levele 2