Újszövetség

Az Örömhír Lukács Szerint 6:9-20 Csia Lajos Biblia (CSIA)

9. Hanem húzzatok sarut. Ne öltsetek két köntöst!”

10. Majd ezt mondta nekik: „Ha valahol egy házba bementek, ott maradjatok, amíg ki nem mentek onnan!

11. S ha valamely hely nem fogad be titeket, és nem hallgatnak rátok, mikor onnan kimentek, még a port is rázzátok le, mely lábatokhoz tapadt, ellenük szóló tanúságtételül.”

12. Azok el is mentek. Kihirdették, hogy más felismerésre kell térni.

13. Sok ördögi szellemet űztek ki, sok gyengélkedőt megkentek olajjal s azok meggyógyultak.

14. Mindezt meghallotta Heródes király is. Hiszen Jézus neve már ismertté vált. Azt beszélték, hogy Bemerítő János támadt fel a halottak közül, azért hatnak általa azok a hatalmas erők.

15. Mások azt mondták róla, hogy Illés ő, megint mások azt beszélték, hogy próféta, a próféták közül volna az egyik.

16. Heródes, miután hallott róla, ezt mondotta: „Az támadt fel, akit én lefejeztettem, János.”

17. Mert ez a Heródes volt az, aki Jánost elhozatta, letartóztatta, majd megkötözve börtönben tartotta Heródiásért, testvérének Fülöpnek feleségéért, mert feleségévé tette.

18. János tudniillik azt mondta Heródesnek: „Nem szabad neked a testvéred feleségét magadnál tartani.”

19. Heródiás neheztelt Jánosra s meg akarta öletni őt, de nem tehette.

20. Mert Heródes félt Jánostól, minthogy tudta, hogy igazságos és szent ember, azért arra igyekezett, hogy megőrizze őt. Sok mindenben hallgatott rá. Ezért tanácstalanul állt vele szemben annál inkább, mert szívesen hallgatta őt.

Olvassa el a teljes fejezetet Az Örömhír Lukács Szerint 6