25. Akinek ugyanis van, annak adni fognak, de akinek nincs, attól azt is el fogják venni, amije van.”
26. Majd újra szólt: „Hasonló az eset az Isten királyságával, amint azzal az emberrel, aki magot vetett a földbe,
27. aztán elszunnyadt, felkelt éjjel és nappal, azalatt a mag kihajtott, a szár megnyúlt anélkül, hogy tudott volna róla.
28. Magától terem gyümölcsöt a föld, először szárt, majd kalászt, aztán teli magot a kalászban.
29. Mihelyt pedig a termés megengedi, a gazda azonnal nekiereszti sarlóját, mert az aratásnak itt az ideje.
30. Mihez hasonlítsuk az Isten királyságát? – kérdezte –, milyen példázatba foglaljuk bele?
31. Olyan az, mint a mustármag, mely mikor a földbe vetik, a földön levő összes magvaknál kisebb,
32. ám ha elvetik, felnő és az összes veteményeknél nagyobb lesz, és nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai fészket is rakhatnak árnyékában.”
33. Sok ilyen példázattal szólta nekik az igét, ahhoz mérten, ahogy képesek voltak annak meghallására,
34. példázat nélkül nem szólt nekik, de tanítványainak külön mindennek a megoldását megadta.
35. Mikor az a nap beesteledett, így szólt hozzájuk: „Menjünk át a túlsó partra!”
36. Erre otthagyták a tömeget, Jézust pedig, úgy ahogy volt, magukkal vitték a hajóban. Más csónakok is voltak ott vele.
37. Egyszerre nagy szélvihar támadt s a hullámok becsaptak a hajóba, úgyhogy a hajó már-már megtelt.
38. Ő maga a hátsó fedélzeten, a fejaljon elszunnyadt. De felébresztették, és ezt mondták neki: „Tanító, nem törődsz vele, hogy elveszünk?”
39. Erre felkelt, megdorgálta a szelet, a tónak meg ezt mondta: „Hallgass! Fogd be a szád!” Erre ellankadt a szél és nagy csendesség lett.
40. Nekik pedig ezt mondta: „Miért vagytok ennyire gyávák? Hogy van, hogy nincs hitetek?”
41. Ám azok nagyon féltek és ezt kérdezgették egymás között: „Kicsoda hát ő, hogy a szél és tó engednek neki?”