Újszövetség

Az Örömhír Lukács Szerint 4:19-28 Csia Lajos Biblia (CSIA)

19. a kor gondjai, a gazdagság csalárdsága s a többi dolgok után való vágyak beléjük hatolnak, megfojtják bennük az igét, úgyhogy az gyümölcstelenné lesz.

20. A jó földbe vetett magok ellenben olyanok, akik hallják az igét, befogadják és harmincannyi, hatvanannyi, vagy százannyi termést hoznak.”

21. Aztán ezeket beszélte nekik: „Ugyan hova teszik a mécsest? A véka alá, vagy az ágy alá? Vajon nem a mécslábra helyezik?

22. Mert nincs semmi titkolt dolog, mely egyszer láthatóvá nem lesz és nincs olyan elrejtett dolog, mely egyszer napvilágra nem kerül!

23. Ha valakinek füle van, hogy halljon, hallja meg!

24. Vigyázzatok arra, amit hallotok! – mondta nekik. Amely mértékkel ti mértek, azzal mérnek majd nektek is, sőt hozzá is tesznek számotokra.

25. Akinek ugyanis van, annak adni fognak, de akinek nincs, attól azt is el fogják venni, amije van.”

26. Majd újra szólt: „Hasonló az eset az Isten királyságával, amint azzal az emberrel, aki magot vetett a földbe,

27. aztán elszunnyadt, felkelt éjjel és nappal, azalatt a mag kihajtott, a szár megnyúlt anélkül, hogy tudott volna róla.

28. Magától terem gyümölcsöt a föld, először szárt, majd kalászt, aztán teli magot a kalászban.

Olvassa el a teljes fejezetet Az Örömhír Lukács Szerint 4