Újszövetség

Az Örömhír János Szerint 9:26-28 Csia Lajos Biblia (CSIA)

26. Aki ugyanis szégyell engem és az én beszédeimet, azt az embernek Fia is szégyellni fogja, amikor a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségében megjön.

27. Úgy, ahogy igaz, mondom nektek: Vannak az itt állók között egyesek, akik nem ízlelnek addig halált, amíg Isten királyságát meg nem látják.”

28. Mintegy nyolc nappal e szavak elmondása után magához vette Pétert, Jánost és Jakabot, és felment egy hegyre imádkozni.

Olvassa el a teljes fejezetet Az Örömhír János Szerint 9