20. „– Hát ti, kinek mondotok engem?” – kérdezte tőlük. Megszólalt Péter: „Az Isten Felkentjének.”
21. Ő erre keményen rájuk parancsolt, hogy ezt senkinek meg ne mondják.
22. „Az ember Fiának sokat kell szenvednie – mondotta erre Jézus – s kell, hogy a vének, főpapok és írástudók elvessék őt a próbán, majd megöljék, de a harmadik napon fel fog támadni.”
23. Majd így szólt mindannyiukhoz: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, naponként vegye fel keresztjét, és úgy kövessen.
24. Mert aki meg akarja menteni lelkét, el fogja veszíteni, aki azonban énértem elveszti lelkét, meg fogja menteni azt.
25. Mert mit használ az embernek az, ha az egész világot megnyerte, magát azonban elveszítette, vagy kárt szenvedett magában.
26. Aki ugyanis szégyell engem és az én beszédeimet, azt az embernek Fia is szégyellni fogja, amikor a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségében megjön.
27. Úgy, ahogy igaz, mondom nektek: Vannak az itt állók között egyesek, akik nem ízlelnek addig halált, amíg Isten királyságát meg nem látják.”
28. Mintegy nyolc nappal e szavak elmondása után magához vette Pétert, Jánost és Jakabot, és felment egy hegyre imádkozni.
29. Mialatt imádkozott, történt, hogy arcának színe elváltozott, s ruházata villogó fehéren szikrázni kezdett.
30. Egyszerre két férfi tűnt fel, ahogy beszéltek vele, ezek Mózes és Illés voltak.
31. Dicsőségben voltak láthatók, s Jézus elmeneteléről beszéltek, melynek Jeruzsálemben kell teljesülnie.