22. Történt az egyik napon, hogy tanítványaival hajóba szállt. „Menjünk át a tó túlsó partjára” – mondotta nekik, s azok elhajóztak.
23. Amíg vitorláztak, Jézus elaludt. De szélvihar tört a tóra, egészen megteltek vízzel, úgyhogy veszélyben forogtak.
24. Hozzámentek hát, s ily szóval ébresztették fel: „Mester! Mester! Elveszünk!” Erre felkelt, megdorgálta a szelet és a hullámzó vizet, és azok lecsillapodtak, úgyhogy nagy csendesség támadt.
25. „Hol van a ti hitetek?” – kérdezte tőlük. Azok pedig féltek és csodálkozva beszélték egymásközt: „Ki ő, hogy még a szelekkel és vízzel is rendelkezik, és azok engedelmeskednek neki?”
26. Azután elhajóztak a gerazénusok vidékére, amely Galileával átellenben terül el.
27. Amikor kilépett a szárazföldre, a városból egy ember jött vele szemben, akiben ördögi szellemek voltak, aki már jó ideje nem öltözött ruhába s házban nem lakott, hanem csak sírokban.
28. Mikor Jézust meglátta, felkiáltott, lábához esett és nagy hangon ezt kiáltotta: „Jézus, a Magasságos Istennek Fia, mi dolgunk van nekünk egymással? Könyörgöm hozzád, ne kínozz engem.”
29. Megparancsolta ugyanis a tisztátalan szellemnek, hogy menjen ki az emberből. Mert sok időn át ragadta a szellem őt magával, úgyhogy láncokkal és béklyókkal megbilincselve őrizték, de az ördögi szellem, miután a bilincseket széttörte, a pusztákba űzte őt.