4. Míg ők a dolog miatt megzavarodva álltak, történt, hogy egyszerre villogó ruházatban két férfi állott melléjük.
5. Mialatt őket félelem tartotta megszállva, s arcukat a földre szegték, amazok így szóltak hozzájuk: „Mit keresitek az élőt a holtak között?
6. Nincs itt, hanem feltámadott. Emlékezzetek meg, hogyan mondta nektek, mikor még Galileában volt:
7. Az ember Fiát át kell, hogy adják vétkező emberek kezére, meg kell, hogy feszítsék, de harmadnapon fel kell támadnia.”
8. Vissza is emlékeztek szavaira,
9. s amikor a sírtól visszatértek, hírül vitték mindezeket a tizenegynek és az összes többieknek.
10. Magdalai Mária, Johanna, Jakab Máriája és a többi nő, akik velük voltak, elmondták ezeket az apostoloknak.
11. De azoknak úgy tűntek fel ezek a beszédek, mint üres csacsogás és nem hittek nekik.
12. Péter azonban felkelt, elfutott a sírhoz, és amikor behajolt, csak a lepedőket látta ott. Erre elment, és csodálkozott magában a történteken.