37. és így szóltak: Ha te vagy a zsidók királya, mentsd meg magadat.”
38. Felirat is volt felette: „Ő a zsidók királya.”
39. A felfüggesztett gonosztevők közül is az egyik káromolta: „Hát nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is.”
40. De megszólalt a másik, és korholta őt: „Nem féled az Istent? – mondotta neki –, hiszen ugyanaz az ítélet van rajtad?
41. Mi igazságosan szenvedünk, mert annak méltó büntetését kapjuk, amit tettünk, ő azonban semmi helytelent nem tett.”
42. Majd így szólt: „Jézus, emlékezzél meg rólam, ha eljössz majd királyságodban.”
43. Jézus ezt felelte rá: „Bizony azt mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban.”
44. Már mintegy hat óra volt, amikor az egész földet a kilencedik óráig tartó sötétség borította el, mert a nap világossága kihagyott.
45. Majd középen kettéhasadt a templom függönye.
46. Ekkor Jézus nagy hangon kiáltott: „Atyám a te kezedbe teszem le szellememet.” S amikor ezt mondta kilehelte szellemét.
47. Mikor a százados látta mi történt, dicsőítette az Istent, s azt mondta: „Ez az ember valóban igazságos volt.”
48. A jelenlevő tömeg, melyet a látványosság gyűjtött egybe, amikor látta, ami történt, mind a mellét verve tért meg.
49. Ott álltak messziről Jézus ismerősei valamennyien, az asszonyok is, akik őt követve Galileából vele jöttek, s látták ezeket.
50. Egyszer csak egy József nevű ember, ki tanácsos volt, jó és igazságos férfiú,