30. Azokban a napokban azt mondogatják majd a hegyeknek: Essetek ránk, és a halmoknak: Borítsatok el minket.
31. Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi lesz a szárazzal?”
32. Kivezettek más elítélteket, két gonosztevőt is, hogy vele együtt megfeszítsék.
33. Mikor kiértek arra a helyre, melyet Koponyának neveznek, ott megfeszítették őt, a gonosztevőket is, egyiket jobb felől, másikat bal felől.
34. „Atyám, mondotta Jézus, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekesznek.” Azután szétosztották ruháit, és sorsot vetettek rájuk.
35. A nép pedig ott állott és nézegetett. Az elöljárók gúnyolták őt: „Másokat megmentett, mentse meg magát, ha ő az Isten Felkentje, a kiválasztott.”
36. Gúnyolták őt a katonák is, akik hozzámentek s ecetet vittek neki
37. és így szóltak: Ha te vagy a zsidók királya, mentsd meg magadat.”
38. Felirat is volt felette: „Ő a zsidók királya.”
39. A felfüggesztett gonosztevők közül is az egyik káromolta: „Hát nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is.”
40. De megszólalt a másik, és korholta őt: „Nem féled az Istent? – mondotta neki –, hiszen ugyanaz az ítélet van rajtad?
41. Mi igazságosan szenvedünk, mert annak méltó büntetését kapjuk, amit tettünk, ő azonban semmi helytelent nem tett.”