36. „Most azonban – szólott hozzájuk –, akinek erszénye van, vegye elő, hasonlóképpen az, akinek tarisznyája van. Akinek nincs, adja el köpenyét, és vásároljon kardot.
37. Mert azt mondom nektek, hogy ennek az írásnak: Törvénytiprók közé számították – végbe kell mennie rajtam. Mert az én dolgaim már a végükhöz jutottak.”
38. „Uram – szóltak azok –, van itt két kard.” „Annyi elég” – felelt nekik.
39. Távozott a városból és szokása szerint az Olajfák hegyére ment. Tanítványai is követték.
40. Mikor a megszokott helyre értek, megszólította őket: „Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne jussatok.”
41. Azután körülbelül egy kőhajításnyira visszahúzódott tőlük, ott letérdelt és így imádkozott:
42. „Atyám, ha akarod, vidd tova tőlem ezt a poharat. Mégis, ne az én akaratom, hanem a tied legyen meg.”
43. Egy égből jövő angyal jelent meg neki, erőt öntve belé.
44. Halálos küzdelembe került, de csak annál megfeszültebben imádkozott, az izzadsága olyan volt, mintha vércseppek csurogtak volna róla a földre.
45. Amikor felkelt az imádkozástól, tanítványaihoz ment, de őket a bánattól álomba merülten találta.
46. „Miért szunnyadtok? – kérdezte tőlük. Keljetek fel, imádkozzatok, hogy kísértésbe ne jussatok.”
47. Még beszélt, amikor egyszerre tömeg tűnt fel. Az élükön a tizenkettő közül az egyik jött, az, akit Júdásnak neveznek, és odalépett Jézushoz, hogy megcsókolja.