Újszövetség

Az Örömhír János Szerint 19:36-47 Csia Lajos Biblia (CSIA)

36. Mialatt ment, köpenyeiket az útra terítették.

37. Mikor már közel volt az Olajfák hegyének lejárójához, a tanítványok egész sokasága örvendezve nagy hangon kezdte magasztalni Istent mindazokért a hatalmas tettekért, amelyeket láttak.

38. „Áldott, aki jő, az Úr nevében érkező király – szólottak. A mennyben békesség és a magasságban dicsőség.”

39. Ekkor a tömegből néhány farizeus megszólította Jézust: „Tanító! Korhold meg tanítványaidat!”

40. „Azt mondom nektek – felelte ő –, hogy ha ezek hallgatnak, a kövek kezdenek kiáltani.”

41. Mikor közel érkezett és meglátta a várost, sírva fakadt rajta

42. és ezt mondotta: „Óh, ha a mai napon te is megismerted volna, hogy mi válik békességedre. Most azonban el van rejtve szemed elől.

43. Mert napok jönnek rád, amelyekben ostromfalat építenek ellened ellenségeid, körülvesznek, és mindenünnen szorongatnak majd,

44. azután a földre tipornak téged és benned lakó gyermekeidet, követ kövön nem fognak hagyni benned azért, mert nem ismerted fel meglátogatásodnak idejét.”

45. Azután bement a szenthelyre, s hozzáfogott az árusok kiűzéséhez.

46. „Meg van írva – mondotta nekik – Az én házam imádkozásnak háza lesz. Ti azonban azt rablók barlangjává tettétek.”

47. Naponta tanított a szenthelyen. A főpapok, írástudók, meg a nép főemberei igyekeztek elveszíteni őt, de nem találták meg a módját, miként vigyék véghez. Mert az egész nép rajta csüngött, s úgy hallgatták őt.

Olvassa el a teljes fejezetet Az Örömhír János Szerint 19