35. s közülük az egyik törvénytudó a következő kérdéssel kísértette meg Jézust:
36. „Tanító, melyik a törvényben a legnagyobb parancsolat?”
37. Ő így felelt: „Egész szíveddel, egész lelkeddel és egész gondolkodásoddal szeresd Istenedet, az Urat!
38. Ez a legnagyobb és az első parancsolat.
39. A második hozzá hasonló: Úgy szeresd felebarátodat, mint magadat!
40. E két parancsolaton fordul meg az egész törvény és a próféták is.”
41. Mikor a farizeusok összegyűltek, Jézus megkérdezte őket.
42. „Hogy vélekedtek a Krisztus felől? Kinek a fia?” Azok így feleltek: „Dávidé.”
43. „Hát akkor – kérdezte tőlük –, hogy hívhatja őt Dávid a Szellem által urának, amikor ezt mondja:
44. Szólt az Úr az én uramnak: Ülj le jobbomra, míg ellenségeidet lábad alá nem vetem?
45. Ha tehát Dávid urának hívja, hogy lehet fia neki?”
46. Ám senki egyetlen szóval sem volt képes neki felelni, s attól a naptól fogva többé kérdéssel sem mert senki fordulni hozzá.