23. Aznap szadduceusok mentek hozzá, kik azt állítják, hogy nincs feltámadás.
24. „Tanító – kérdezték tőle – Mózes azt mondta: Ha valaki gyermekek nélkül hal meg, a testvére lépjen sógorházasságra a testvér feleségével és támasszon a testvérének magot.
25. Volt nálunk hét testvér. Az első miután megházasodott, gyermektelenül fejezte be életét, s feleségét a testvérére hagyta.
26. Hasonlóan cselekedett a második, a harmadik, sőt mind a hét.
27. Mindnyájuk után pedig meghalt az asszony.
28. A feltámadáskor mármost a hét közül kié lesz az asszony? Hiszen mindegyiké volt.”
29. Jézus válasza így hangzott: „Tévelyegtek, mert sem az írásokat nem ismeritek, sem az Isten hatalmát.
30. Feltámadt testben ugyanis nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, úgy lesznek az égben, mint az Isten angyalai.
31. A halottak feltámadása felől pedig nem olvastátok azt, amit Isten mondott nektek:
32. Én vagyok Ábrahám Istene, Izsáknak Istene és Jákób Istene? Nem holtak Istene az Isten, hanem élőké.”
33. Mikor a sokaság ezt hallotta, tanítása megdöbbentette őket.
34. Mikor a farizeusok meghallották, hogy a szadduceusokat elnémította, összegyűltek ugyanott
35. s közülük az egyik törvénytudó a következő kérdéssel kísértette meg Jézust: