Újszövetség

Apostolok Cselekedetei 8:1-7 Csia Lajos Biblia (CSIA)

1. Jézus pedig útnak indult az Olajfák hegyére.

2. Korán reggel azonban ismét megjelent a szenthelyen. Az egész nép hozzágyűlt s ő leült és úgy tanította őket.

3. Közben az írástudók és farizeusok egy asszonyt vezettek eléje, kit házasságtörésen kaptak, és azt a középre állították.

4. „Tanító – szóltak –, ezt az asszonyt tetten érték éppen, amikor házasságot tört.

5. Mózes a törvényben azt parancsolta nekünk, hogy az ilyeneket meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?”

6. De ezt csak azért mondták, kísértésképpen, hogy legyen mivel vádolniuk őt. Jézus ezalatt lehajolva ujjával írt a földre.

7. Mikor azok kitartón kérdezték őt, felemelte fejét és ezt felelte nekik: „Aki közületek nem vétkezett, az vesse rá az első követ.”

Olvassa el a teljes fejezetet Apostolok Cselekedetei 8