16. Mikor már késő lett, tanítványai lementek a tóhoz,
17. hajóba szálltak és útban voltak a tó túlsó partja felé Kapernaumba. Beállt már a sötétség, amikor Jézus még mindig nem ment hozzájuk,
18. a tó pedig, mivel nagy szél fújt, háborgott.
19. Körülbelül huszonöt-harminc stádiumnyira (5-6 km-re) eveztek, amikor látták, hogy Jézus a tengeren jár és közeledik a hajóhoz. Megijedtek.
20. – „Én vagyok! Ne féljetek!” – szólott ő nekik.
21. Be akarták venni a hajóba, s a hajó tüstént ott volt azon a földön, ahová utaztak.
22. Másnap a tömeg a tó túlsó partján állott és látta, hogy nincs ott több hajó egynél, látta továbbá, hogy Jézus nem szállott be tanítványaival a hajóba, hanem csak a tanítványai indultak el.
23. Tibériászból jöttek azonban csónakok annak a helynek közelébe, ahol azután, hogy az Úr hálát adott, kenyeret ettek.
24. Mikor azután a tömeg látta, hogy sem Jézus, sem a tanítványai nincsenek ott, beszálltak a csónakokba és Kapernaumba mentek, hogy Jézust megkeressék.
25. Mikor a tó túlsó partján rátaláltak, megkérdezték: „Rabbi, mikor érkeztél ide?”