Újszövetség

Apostolok Cselekedetei 5:27-35 Csia Lajos Biblia (CSIA)

27. Sőt, arra is felhatalmazást adott neki, hogy ítéletet tegyen, minthogy embernek Fia.

28. Ne csodálkozzatok azon, hogy jön egy óra, amelyben mindenki, aki a sírokban van, meg fogja hallani az ő szavát,

29. és azok, akik jót cselekedtek, elő fognak jönni élet feltámadására, akik pedig hitványságokat cselekedtek, ítélet feltámadására.

30. Én magamtól semmit sem tehetek. Amint hallok, úgy ítélek, és ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki elküldött engemet.

31. Ha én teszek magam felől tanúságot, tanúságtételem nem igaz.

32. Más az, aki mellettem tanúskodik és tudom, hogy igaz az a tanúságtétel, amellyel rólam tanúságot tesz.

33. Ti Jánoshoz küldöttetek el és előttetek áll az ő bizonyságtétele, melyet ő az igazságról tett.

34. Én azonban nem fogadok el emberektől tanúságtételt. Ezeket csak azért mondom, hogy ti megmeneküljetek.

35. János égő és világító szövétnek volt, ti azonban csak ideig-óráig akartatok az ő világosságánál ujjongani.

Olvassa el a teljes fejezetet Apostolok Cselekedetei 5