7. Szamáriából egy asszony jött vizet meríteni. Jézus megszólította: „Adj innom!”
8. Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vásároljanak.
9. A szamáriai asszony megkérdezte őt: „Zsidó létedre, hogy kérhetsz tőlem inni, mikor én szamáriai asszony vagyok?” A zsidók ugyanis nem társalognak a szamáriaiakkal.
10. Jézus így felelt neki: „Ha ismernéd az Isten ajándékát és tudnád, hogy ki az, aki neked azt mondta: Adj innom! – te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked.”
11. „Uram – felelte az neki –, vedred sincs, a kút is mély. Honnan volna neked élő vized?
12. Vajon nagyobb vagy te atyánknál, Jákóbnál, aki a forrást adta nekünk? Hiszen ő maga is ebből ivott, meg a fiai is, az állatai is.”
13. Jézus ezt felelte neki: „Mindaz, aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik,
14. de aki abból a vízből iszik, melyet majd én adok neki, többé soha meg nem szomjazik, hanem az a víz, melyet majd én adok néki, örök életre buzgó víznek forrásává válik benne.”
15. „Uram – szólt hozzá az asszony –, add nekem ezt a vizet, hogy meg ne szomjazzam, és hogy többet ne járjak ide meríteni.”
16. „Eredj el – mondta neki Jézus –, hívd el a férjedet és jöjj ide!”
17. „Nincs férjem” – felelt az asszony, mire Jézus így szólt hozzá: „Helyesen mondtad, hogy nincs férjem,
18. mert öt férjed volt, és akid most van, nem férjed. Ezzel igazat mondottál.”
19. „Uram! – mondta neki az asszony –, látom már, hogy próféta vagy.
20. Atyáink ezen a hegyen borultak le Istent imádni, ti meg azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol imádni kell őt.”