Újszövetség

Apostolok Cselekedetei 19:30-39 Csia Lajos Biblia (CSIA)

30. Mikor Jézus elfogadta az ecetet, így szólt: „Elvégeztetett!” Azután lehajtotta fejét, és szellemét átadta Atyjának.

31. Előkészület ideje volt, s mert a következő nap a szombat nagy napja volt, a zsidók megkérték Pilátust, hogy töresse össze a megfeszítettek lábszárát s vétesse le őket, hogy szombaton a testek a keresztfán ne maradjanak.

32. Elmentek tehát a katonák s az elsőnek és a másiknak, akit vele együtt megfeszítettek, összetörték a lába szárát.

33. Mikor azonban Jézushoz érkeztek és látták, hogy már halott, nem törték össze a lábát,

34. hanem az egyik katona dárdáját az oldalába döfte. A sebből tüstént vér és víz folyt ki.

35. Az, aki látta, bizonyságot tett róla s az ő tanúságtétele igaz. Ő tudja, hogy igazat mond és azért mondja, hogy ti is higgyetek.

36. Mert azért történtek meg ezek, hogy beteljesedjék ez az írás: „Csontjait nem fogják összezúzni.”

37. Megint egy másik írás ezt mondja: „Meg fogják látni azt, kit általszegeztek.”

38. Ezek után Arimátiából való József, aki a zsidóktól való félelem miatt Jézusnak csak titkon volt tanítványa, arra kérte Pilátust, hogy Jézus testét elvihesse. Pilátus megengedte. Erre elment és levette a testét.

39. Odament Nikodémus is, aki első esetben éjjel ment hozzá és körülbelül száz fontnyi mirha és áloé-keveréket hozott.

Olvassa el a teljes fejezetet Apostolok Cselekedetei 19