5. „A názáreti Jézust” – felelték azok -, mire azt mondta nekik: „Én vagyok.” Velük együtt ott állt Júdás is, aki őt elárulta.
6. Amikor azt mondta nekik: „Én vagyok,” azok hátra hőköltek és földre estek.
7. Újra megkérdezte hát őket: „Kit kerestek?” „A názáreti Jézust” – felelték azok.
8. „Megmondtam már, hogy én vagyok – válaszolta Jézus –, ha engem kerestek, ezeket hagyjátok elmenni.”
9. Azért mondta ezt, hogy beteljesedjék az ige, amit mondott: „Azok közül, akiket nekem adtál, senkit el nem veszítettem.”
10. Simon Péter, akinél kard volt, kivonta azt és megvágta a főpap rabszolgáját, lemetszette annak jobb fülét. A rabszolga neve Málkus volt.
11. „Dugd kardodat hüvelyébe – szólt Jézus Péterre. – Hát én nem innám ki a poharat, melyet az Atya adott nekem?”
12. A kohorsz, az ezredes és a zsidók szolgái ekkor elfogták és megkötözték Jézust.
13. Először Annáshoz vezették. Ő volt Kajafás ipa, aki abban az esztendőben főpap volt.
14. Kajafás volt az, aki a tanácsban azt mondta a zsidóknak, hogy „hasznosabb, ha egy ember vész el a népért.”
15. Simon Péter és egy másik tanítvány követték Jézust. Az a tanítvány ismerős volt a főpapnál és Jézussal együtt bement a főpap udvarába.