27. „Igen, Uram – mondta neki –, én hívő vagyok, hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, aki a világra jő.
28. Mikor ezt mondta, eltávozott és hívta a húgát, Máriát, titkon azt súgva neki: „A tanító itt van és hív tégedet.”
29. Az, ahogy meghallotta, sietve felkelt és hozzáment.
30. Jézus még nem ment be a faluba, hanem ott volt azon a helyen, ahová Márta elébement.
31. Azok a zsidók, akik Máriával együtt voltak a házban és vigasztalták őt, – amikor meglátták, hogy Mária sietve felkel és eltávozik, követték abban a hiedelemben, hogy a sírhoz megy, hogy ott sírjon.
32. Mihelyt Mária odaért, ahol Jézus volt és meglátta őt, a lábaihoz borult és így szólította meg: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.”
33. Amikor Jézus sírni látta őt és azokat a zsidókat, akik vele jöttek, indulat jött reá, nyugtalanná lett
34. és így szólott: „Hol helyeztétek őt el?” – „Uram, jöjj és lásd meg!” – mondották neki.
35. Jézus könnyezett.
36. „Nézd, mennyire kedvelte őt” – szóltak a zsidók.
37. Némelyek meg ezt mondták közülük: „Ő, aki a vaknak szemét megnyitotta, nem lett volna képes megtenni, hogy Lázár ne haljon meg?”
38. Jézus most újra megtelt indulattal és a sírhoz ment. Ez egy üreg volt és egy kő feküdt rajta.
39. „Vigyétek el a követ!” – mondotta Jézus.” Uram – szólalt meg Márta, a halott testvére –, már szaga van, hiszen négy napos.”
40. „Nem megmondtam neked – mondta neki Jézus –, hogyha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét?”
41. Erre elemelték a követ, Jézus pedig az égre emelte szemét és így szólt: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál.
42. De tudtam én, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló tömegért szóltam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem.”