17. Amikor vitték őket kifelé, ezt mondták: Mentsd az életedet! Ne nézz hátra, és ne állj meg sehol a környéken! A hegyre menekülj, különben elpusztulsz!
18. De Lót azt mondta nekik: Ne oda, Uram!
19. Ha már kegyelmes voltál szolgádhoz, és olyan nagy szeretettel bánsz velem, hogy meg akarod tartani az életemet, akkor ne kelljen a hegyre menekülnöm, mert utolér a veszedelem, és meghalok.
20. Itt van a közelben ez a kis város, hadd fussak oda! Bár kicsi, hadd meneküljek oda, hogy életben maradjak!
21. Ebben a dologban is engedek neked – felelte. – Nem pusztítom el azt a várost, amelyről beszéltél.
22. De gyorsan menekülj oda, mert semmit sem tehetek addig, amíg oda nem érsz! – Ezért hívják azt a várost Cóarnak.
23. A nap éppen fölkelt, amikor Lót Cóarba ért.
24. Az Úr pedig kénköves tüzes esőt bocsátott Sodomára és Gomorára, az Úrtól, az égből.
25. Így pusztította el azokat a városokat és azt az egész környéket, a városok egész lakosságát, sőt a föld növényzetét is.
26. Lót felesége azonban, aki mögötte ment, közben hátranézett, és sóbálvánnyá vált.
27. Reggel fölkelt Ábrahám, hogy arra a helyre menjen, ahol az Úr színe előtt állt.
28. Amint elnézett Sodoma és Gomora felé meg annak az egész környéknek a földje felé, azt látta, hogy füstöl a föld, akár egy olvasztókemence.